…csak egy rossz mozdulat volt…

Árpi tavaly tavasszal járt Szlovéniában egy rafting túrán. Gyönyörű idő, gyönyörű táj, izgatott várakozás. Az egyik helyen jelezték, hogy ott lehet beugrani a patakba. Árpi ugrott, majd hirtelen éles fájdalom nyilallt az egyik bokájába. Elmérte az ugrást, nekiütődött a patak aljának.

Szerencsére csont nem tört el, mégis lassú volt a felépülés. És a fájdalom időről időre újra jelentkezett. Egy rossz mozdulat, és már belé is hasított.

A történet gondolom sokaknak ismerős, hiszen nem kell ahhoz feltétlenül extrém sportot űzni, hogy egy rossz mozdulattal valaki megrándítsa a lábát, kificamítsa a térdét, vagy egyéb sérülést szerezzen. Aztán kezdődik az akár éveken át is tartó, újra és újra jelentkező fájdalom – mi pedig ráfogjuk az időjárásra, vagy a saját testünk érzékenységére. Pedig ennek nem kell feltétlenül így lennie. A testünk csak azt jelzi, hogy az a terület nincs rendben, valamire vár.

Sokszor halljuk, vagy olvassuk, hogy eltávolodtunk a természettől. És ez nemcsak a minket körülvevő természetre igaz. Elfelejtettük értelmezni a testünk üzeneteit, figyelni, mikor mire van szüksége, és azt megadni neki. A kelleténél jobban átadtuk magunkat az orvostudománynak, kényelmesen hátradőltünk, hogy majd az orvosok meggyógyítanak. Beszedjük a gyógyszert, felkenjük a krémet és várunk. És megnyugtatjuk magunkat, hogy mi mindent megtettünk. Pedig a testünknek sokszor másfajta figyelemre is szüksége van. Az ősi népi és a különböző természetgyógyászati ágak erre helyezik a hangsúlyt: keresik a módot, hogy azt adják, amire a test vágyik.

Az egyik legújabb ilyen módszer a craniosacralis terápia, amely képes megadni a testnek azt a támogatást, amely lehetővé teszi, hogy a sérült terület, izmok, csontok egyéb szövetek visszakerülhessenek abba a helyzetbe, amelyben már hatékonyan képesek gyógyulni. Segíti a testben lévő, a gyógyulást akadályozó feszültségek, blokkok felszámolását, ezzel megnyitja az utat a felépüléshez. Így hónapokon, vagy akár éveken át tartó fájdalmak szűnhetnek meg néhány kezelés után, a terapeuta szelíd érintésén keresztül. Ugyanilyen látványos a javulás a műtéti területek, az „elfeküdt” nyak, vagy a rossz mozdulattól becsípődött idegek esetében.

A versenysport is most kezdi felfedezni, milyen hatékonyan képes támogatni a versenyzőket ez a módszer. A sportolók életében rendkívül fontos tényező az idő, hiszen a felkészülésben minden nap számíthat, hogy a jelentősebb viadalokon mindenki a legjobb formáját nyújthassa. Nagy a jelentősége tehát, mennyi ideig tart a felépülés. Külföldön már vannak olyan nemzetközi versenyek, melyeken jelen van egy-egy craniosacralis terapeuta, aki egyrészt a sportsérülések azonnali kezelésével, másrészt a verseny miatti egyéb feszültségek oldásával segíti a sportolókat.

Árpival nemrég találkoztam. Mialatt ellazulva feküdt, bokája hálásan fogadta a figyelmet, melyet most megkapott. A blokkok feloldódtak és minden a helyére került. Azóta ez a boka jól van.